Bár tény, hogy a magyar szereplős, 2018 év végére berobbanó BÚÉK című film, az olasz, Teljesen idegenek című film magyar változata, mégis óriási sikert tudott elkönyvelni a hazai piacon. A kellemes filmet pedig még 2019 februárjában is vetítik a hazai mozikban. A szilveszter éjszakájára átültetett történetben – akárcsak az olasz változatban – egy baráti társaság vállalja fel egymás előtt, csupán egyetlen estére, hogy kihangosítva veszik fel a telefonjaikat, így bizonyítva, hogy nincsenek titkaik egymás előtt.
A hazai adaptációt Divinyi Réka forgatókönyvírónak és Goda Krisztina filmrendezőnek köszönhetjük. A filmben megjelent, csupán maréknyi szereplő mindegyike hozzátesz az összhatáshoz. A főszereplők mind remek magyar színészek: Hevér Gábor, Lengyel Tamás, Törőcsik Franciska, Szávai Viktória, Mészáros Béla, Éva Bata és Elek Ferenc, már mind bizonyítottak a TV-ben és a színházban egyaránt és ebben a filmben sem okoznak csalódást.
Februárig már 250.000 néző látta a filmet
A szilveszter este játszódó történetet még 2018. december 6-án mutatták be, ahol közönségtalálkozóra is sor került. Így az első rajongók már élőben is találkozhattak a tavalyi és vége egyik legjobb vígjátékának szereplőivel, rendezőjével, forgatókönyv írójával és producereivel is. A producerek között ugyanis olyan nagy nevek szerepeltek, mint Geszti Péter, Zákonyi S. Tamás és Ditz Edit.
A fordulatokkal teli film ugyan hagyományosan indul, ahol megismerjük a szereplőket és azok kapcsolatát, de fél óra múlva már igazán felpörög, amikor mindenki odaér a szilveszteri buli színhelyére. Az asztalokra kikerülnek a mobilok és megkezdődnek a hívások, üzenetek. Szülők, munkatársak, főnökök és szeretők kívánnak boldog új évet és tesznek egy-két megjegyzést vagy utalást főhőseinknek, amit jobb lett volna, ha a többiek nem hallanak. Az izgalmas mozifilmben, közel 2 órán át élvezhetjük a hazugságokat és titkos lelepleződéseket.
Érdekességek a BÚÉK című film kapcsán
Bár sokan nem tudják, de a filmet még 2018 áprilisában kezdték el felvenni és csupán két hónapig tartottak a felvételek. A színészeknek azonban már a forgatás előtt is egy hónapjuk volt a helyszínen gyakorolni, így magabiztosabban mozogtak ott. A felvételeket hajnali 5-kor kezdték és ebédszünet nélkül, napi 10-12 órán át rögzítették. A szoros ütemtervre azért volt szükség, mert a színészek este már a színházban léptek fel.
A Filmalap 350 millió forinttal támogatta a produkciót és az első előzetes már augusztus 22-én publikussá vált. Az olasz, Teljesen idegenek film még 2016-ban készült, de nem csak magyar remake-je lett. Egy évre rá a spanyolok, két évre rá pedig a franciák is saját változatot készítettek a műből. A film remake jogait egyébként több, mint egy tucat ország megvásárolta már, így többek között Amerika, Törökország és Dél-Korea is. A BÚÉK című film pedig egyike maradt azoknak az utolsó alkotásoknak, amelyek a nemrég elhunyt Andy Vajna kormánybiztosi időszakára emlékeztetnek majd.