Ha szilveszter, akkor petárdázás, és tűzijáték.
Hardcore állatvédők és kutya tulajdonosok ezerrel lobbiznak a komoly hang- és fényhatással járó tűzijátékok ellen. Mit lehet, és mit nem lehet csinálni?
December 31. közeledtével megnövekszik az érdeklődés a tűzijátékok iránt, és elkezdődik a tanakodás, hogy milyen fény- és hangjátékkal kellene feldobni az évváltást.
Mielőtt bele élné magát az olvasó, és azt hinné, hogy ilyenkor mindent szabad, sajnos le kell, hogy hűtsük a lelkesedését: ilyenkor kerül elő a 173/2011 (VIII24) néven futó kormány rendelet, amely szabályozza ezt a tárgykört.
Tűzijátékok, pirotechnikai eszközök besorolása
Ez a rendelet a négyes szám jegyében született, ugyanis négy kategóriába sorolja a különféle pirotechnikai eszközöket. A négyessel csak a téma szakértői dolgozhatnak, a pirotechnikusok. Ők azok a szakemberek, akik megtanulták ezeknek a könnyen robbanó, gyulladó anyagoknak minden csínját-bínját.
A hármas kategória már nem a nagy kockázatú anyagokat jelöli, hanem a közepeseket. Az év utolsó napján ezeket lehet használni nyílt téren, olyan helyen, ahol elég nagy a szabad tér, és a használók oda figyelnek, hogy ne gyújtsanak ki semmit.
Fontos kitétel még, hogy ezeknek a pirotechnikai eszközöknek a zaj kibocsájtása olyan, hogy a hallást nem károsítja.
Egy lépcsővel lentebb már az alacsony zajjal és kockázattal járó tűzijátékok találhatók, amelyeket nyílt téren lehet használni. A belépő szint is hasonló besorolást kapott, a különbség az, hogy elég kicsi zajhatással járnak, ezért még épületen belül is használhatók.
Ki vásárolhat tűzijátékot?
Az első kategóriás tűzijátékból csak 14 év feletti személy vásárolhat, és maximum egy kilogrammot tarthat otthon belőle, meghatározott körülmények között. Egy ligával fentebb a vásárló korhatára felment 16-ra, a vásárolható mennyiség viszont maradt.
A harmadik csoportba tartózó tűzijátékok, pirotechnikai eszközök veszélyességét már több dolog jelzi. Az egyik, hogy ezek vásárlása nem lehetséges egész évben, csak december 28. és 31. közötti időszakban kerülhetnek forgalomba.
A felhasználhatóságuk is kötött: december 31., 18 órától lehet bevetni, egészen január elseje reggel hat óráig.
Ha esetleg ön úgy járt, hogy a szilveszteri mulatság után, másnap délután veszi észre, hogy megmaradt egy adag harmadik kategóriás tűzijátéka, akkor nem szerencsés neki indulni a mező vagy kietlen parkoló keresésének, ugyanis lejárt már a határidő. Január ötödikéig vissza kell vinni a kereskedésbe a nem használt pirotechnikai eszközt, a kereskedőnek pedig át kell vennie.
Ha nem így tesz, akkor meg is büntethetik. A legfontosabb intelem, hogy petárdázni tilos, ez a tevékenység sok éve már tiltott!