A szilveszteri szokások világszerte nagyon eltérőek tudnak lenni, amik a különböző kultúrák megismerése szempontjából egy újabb lehetőséget nyújtanak arra, hogy belemélyedjünk egy-egy ország néphagyományaiba.
Dél-Amerika, Japán, India, Dél-Afrika, csak néhány olyan állam, ahol kifejezetten furcsa tradicionális szokásokat tartanak a lakosok és ezek évtizedek alatt sem koptak ki a szilveszteri hagyományok közül. Dél-Amerikában például országonként eltérő az, hogy a nőknek milyen színű alsóneműt ajánlott viselniük szilveszter napján, ami a termékenységgel van összefüggésben. Mindemellett a takarítási szokások, a bőröndökkel való egész napos rohangálások sem idegenek ezekben az országokban. Indiában a tamilok, ilyenkor zarándokolnak el a szent helyeikre, főznek rizst és a szent állataiknak tartott teheneket feldíszítve, színesre festett szarvakkal vonultatják fel az ünnepélyeken. Japánban és Dél-Koreában pedig azért, hogy az egész éves szerencsét bevonzzák maguknak, gereblyével húzzák be a házakba.
Szokatlan szilveszteri szokások után nézve azonban, nem kell annyira messzire mennünk, ugyanis az északi országokés a balti államok is bővelkednek meglepetésekben. Oroszországban a keleti ortdox szerint, a karácsonyünnepe január 7-ére esik, így mind a szeretet ünnepe, mind pedig a szilveszter is más időpontra datálódik, mint amihez mi hozzászokhattunk. Az oroszoknál a szilveszter az első nagyobb ünnep az év elején, ilyenkor állítanak karácsonyfát és nyújtsák át egymásnak a családtagok az apróbb ajándékaikat is. Szilveszteri hagyományként éjfél előtt tradicionálisan az emberek fel szokták írni az újévi kívánságaikat egy papírra, majd éjfél előtt ezt a cetlit elégetik és a hamut a pezsgőjükbe szórva elfogyasztják. Az orosz hagyományok szerint, a papírra vetett kívánságok csak akkor fognak teljesülni, ha éjfélig elfogyasztják a pezsgőbe szórt hamus folyadékot is. Az újév eljövetelét pedig, családi körben egy nagy lakomával és utcai felvonulásokkal várják.
A balti országok közül Észtországban tömérdeknyi ételt fogyasztanak, a régi hagyományok szerint 12 főfogást kell megenni, de ez mára 7-re csökkent le. Írországban ilyenkor jósolják meg az ország politikai helyzetét a jövőre nézve, amennyiben nyugati szél fúj szilveszter napján, akkor gazdasági virágzás vár az országra, ha keleti szél fúj, akkor pedig az angol behatás erősödik meg az országban. Angliában a fagyöngy alatti csókolózás vonz maga után egy ismert szokást, ahol a szerelmes párok kapnak fókuszt. A párok a fagyöngy alatt csókolozva egész évre elválalaszthatatlan kapcsot hoznak létre, ráadásul ez a szokás időközbenÍrországban is hagyománnyávált. A fagyöngy szerepe az amerikaiak körében is ismertévált, bár az ő szokásukban ezt a növényt a karácsony ünnepéhez kötik.
Bármelyik országban is kívánjuk a szilvesztert és az újévet köszönteni, az biztos, hogy rengeteg érdekes és újszerű néphagyománnyal tudjuk magunkat szembetalálni. A környező államok kevésbé rejtenek magukban megdöbbentő és furcsa szokásokat, de Dél-Amerika vagy az ázsiai régiók gyökereikben mutatnak újat egyes ünnepi szokással. Így tulajdonképpen kalandvágyból, a keleti kultúrák megismerése céljából is érdemes legalább egyszer messzi tájakon tölteni az újévi időszakot.