Sokak számára a szilveszter a fogadások ünnepe, mikor olyan dolgokat tudunk elhatározni magunkban, melyeket év közben egyszerűen nem vagyunk képesek betartani. Rengetegen például ebben az időszakban tervezik meg, hogy a következő évben áttérnek egy egészséges életmódra, saját egészségük és fittségük miatt leadják a súlyfeleslegüket, sportolni kezdenek és egészségesebben akarnak étkezni.
Egyesek szerint ritka az, hogy az az illető, aki egész évben halogatja az életmódváltást azért, hogy újévkor tudjon belekezdeni, az sokáig meg is tudná azt tartani, de kivételek természetesen mindig vannak, így sok ember van, aki már 1-2 éve tartja a szilveszteri fogadalmát, melyhez azóta már teljes mértékben hozzászokott. Az ő esetükben például tökéletes szilveszteri program lehet a szilveszteri futás.
Nem csak felnőttek, de gyerekek is indulhatnak a szilveszteri futáson
A szilveszter a bulizásról, a szórakozásról, és a lakomákról szól. Nehéz ilyenkor bármilyen szigorú diétát is tartani, főleg karácsony után. Ettől függetlenül nem lehetetlen, és nem kötelező az ünneplés alkalmával degeszre enni magunkat. Van, aki ilyenkor is figyel arra, hogy mikor, mit eszik, és nem lusta arra se, hogy kicsit mozogjon még szilveszter napján is. Aki igazán elszánt, és imád sportolni, és már élete részévé vált a rendszeres mozgás, az ezt az egy napot sem tudja eltölteni lazsálással és pihenéssel.
December 31-én Sopronban már hagyománynak számít a szilveszteri futás, mely természetesen a 2019-es évben sem maradhat el. A szervezők szerint a rendezvény célja mindig az, hogy azok az emberek is jókedvűen, csapatban összeverődve, vidáman el tudják búcsúztatni az óévet, akik imádnak sportolni. A futáson egyaránt indulhatnak profik és amatőrök, felnőttek és gyerekek, így nem ritka az sem, ha egész családok indulnak el a rajton. Kedves kis csapatok verődtek már össze az évek során, hiszen vannak olyan emberek, akik minden évben futással búcsúztatják Sopronban az óévet. A végén pedig a részvetők nem csak forró teával, de akár hideg pezsgővel is tudnak koccintani.
Miért jó szervezetünknek, ha futunk?
Sokan eleinte nehezen veszik rá magukat a futásra, pedig általában csak az első pár alkalom megy picit nehézkesen. Ezért lehet kimondottan jó ötlet ebbe pont szilveszter napján belevágni, mikor jó hangulatban, barátainkkal és családtagjainkkal együtt futhatunk egy nagyot. A futásnak a mozgás okozta jó érzés, és öröm mellett rengeteg olyan pozitív hatása van, mely rendszerint kedvet hoz minden futni vágyó ember számára.
A futásnak rendkívül jó immunerősítő hatása van, képes növelni az állóképességet, és az egyik leghatásosabb fogyási módszerként is emlegetni szokták, hiszen sokkal több kalóriát égethetünk vele, mint más kardió mozgással. Jó hatással van a szervezet izmaira is, képes teljesen átalakítani az egész test izomzatát, ebből kiindulva alakformáló hatása is kiváló. Szakemberek szerint rendszeres futással megelőzhetőek lehetnek a daganatos, illetve a szív-és érrendszeri megbetegedések is. Képes lelassítani az öregedési folyamatokat is, és eközben folyamatosan támogatja a táplálkozási és alvási funkciókat egyaránt. Futással megelőzhetőek az ízületi elváltozások és a mozgásszervi panaszok is, ezek mellett pedig természetes nyugtató hatással van az idegrendszerünkre is.