A polgári év utolsó napja, Szilveszter névnapja, Szent Szilveszter pápa ünnepe. A népi hagyomány szerint ilyenkor van lehetőségünk sorsunkat legalább egy évre megváltoztatni, így különböző hagyományokkal garantálni anyagi biztonságunkat, egészségünket és családi békénket.
Bár korábban a bőséges termést és az állat állomány szaporulatát is sokan kérték, illetve a lányok új udvarlót vagy férjet is ilyenkor kívántak maguknak.
A szilveszterezés tehát nem egy új keletű dolog, már régóta szokás megünnepelni és egy pezsgő társaságában, malacot lencsével falatozva egy éjféli csókkal köszönteni az új évet. Hajdúszoboszlón pedig még ennél is nagyobb jelentősége van a szilveszteri buliknak. Ekkor ünneplik ugyanis azt a jeles dátumot, amikor 1660-ban, szilveszter napján üldözték el a törököket a faluból. A magyarok azonban minden egyes kis és nagy városban különböző házi bulikon és szervezett szilveszteri partikon búcsúztatják ilyenkor az óévet.
Van aki egyedül, van aki nagy társasággal ünnepel szilveszterkor
A technológia fejlődésével a mai szilveszterek már egészen másként mutatnak, mint korábban. Egyes helyeken hatalmas tűzijátékkal, utcabállal, finomabbnál finomabb ételekkel várják a vendégeket, máshol zárt körű rendezvények, wellnessezés vagy éppen egy külföldi utazás csábítja el a különleges bulikat kedvelőket, de akadnak olyanok is, akik inkább otthon és egyedül lépnének át az új évbe.
Sok internetes portál tagjai szoktak a virtuális térben újévet köszönteni. Vannak, akik egy humor oldal hasábjain kívánnak boldog új évet egymásnak, mások különböző kaland játékokban éppen harcolva vagy barangolva lépnek át az új évbe, de olyanok is akadnak, akik egyszerűen csak egy filmet néznek meg egyedül, valami finom étel társaságában, otthon. A szilveszter mindenki számára mást jelent és persze senki sem kötelezhető arra, hogy kötelezően egy szilveszteri ünnepségen búcsúztassa az óévet.
Akinek semmi pénz nem számít ezen a napon
Az utazási irodák statisztikái szerint egyre több magyar utazik el belföldre vagy akár külföldre szilveszterkor, hogy ott ünnepelhessen. Az itthon maradók többsége valamilyen zártkörű rendezvényre, szilveszter partira vágyik vagy egyszerűen egy wellness szálloda speciális buliján vesz részt. Azok pedig, akik megengedhetik maguknak, több mint 100.000 forintos, hétfogásos vacsorát fogyasztanak el az ország első Michelin-csillagos éttermében.
Bár ez a magyarországi, legdrágább menüsor, nem ritka a fővároson kívül sem a több 10.000 forintos, egyéjszakás fejenkénti szilveszterezés. Éppen ezért, sokan ezt az összeget inkább egy szilveszteri utazásra költik. Belföldön Budapest, Eger és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb szilveszteri úti cél az év utolsó napjaiban, de Győrben és Debrecenben is igen sokan szeretnek ünnepelni. A külföldi szilveszterezések közül leginkább Zakopane, Pozsony és Krakkó volt a toplistás. Van, aki csupán pár 10.000 forintot költ ilyenkor is, de vannak, akik milliós összegeket képesek a szilveszteri utazásukra is rászánni.