Karácsony után már a legtöbben alig várják az év végét, hiszen a legtöbben valami újat, valami sokkal jobbat várnak a következő évtől. Az óév lezárása, és az új év megnyitása mindenki számára fontos, ezért sokan már hetekkel előtte buzgón készülődnek a szilveszteri partira. Rendszerint az emberek nagy része hatalmas ünnepléssel és felhőtlen bulizással zárja az évet. A szilveszterhez rengeteg hiedelem, és babona fűződik. Van aki véresen komolyan veszi ezeket, és van aki csak megszokásból próbál figyelni több dologra ezen a napon, mint máskor.
Szilveszteri gombócfőzés
A hagyomány szerint a szilveszternek köszönhetően még akár arra is fény derülhet, hogy ki lesz majd életünk párja. Ehhez pedig a népszokás szerint nem is kell más, mint néhány házilag gyúrt gombóc. Ezek mindegyikébe gondosan bele kell rejteni egy-egy cetlit, melyre férfineveket kell ráírni. Főzés során pedig figyelni kell, hiszen amelyik gombóc legelőször feljön a víz tetejére, az tartalmazza a jövendőbelink keresztnevét.
Természetesen a mai modern világban már nagyon ritka, ha valaki ezáltal szeretné megtudni, ki is lesz élete párja, de jó azt tudni, hogy nagyanyáink annak idején ezt teljesen komolyan gondolták. Emellett azonban van néhány olyan babona, melyet a mai napig megtartanak az emberek annak érdekében, hogy a jövő évben is szerelmesek lehessenek.
Új évi csók, hogy jövőre is boldogok lehessünk
Az újévi csók elcsattanása egyesek szerint rendkívül fontos. Azok, akik valóban hisznek ebben, biztosak benne, hogy ez ráhatással lesz az egész évükre. A szingli emberek, akik még nem találták meg az igazit, természetesen azt várják, hogy a következő évben kicsit szerencsésebbek lesznek a szerelemben, ezáltal végre ők is rátalálhatnak életük szerelmére.
Több babona is fűződik ehhez, amelyek bemutatják, miket kell tenni azért, hogy megtaláljuk a párunkat. Azok számára azonban, akik szilveszterkor is kapcsolatban vannak, érdekes lehet az a babona, miszerint ha szilveszterkor, pontban éjfélkor elcsattan közöttük egy szerelmes csók, akkor szerelmük lángja az elkövetkező évben is kitart majd. Egy néphiedelem szerint pedig a szerelmeseknek, különösen a házasulandó pároknak kell figyelnie arra, hogy az otthon talált mézes bödön szilveszterkor teljesen teli legyen, hiszen ezzel a mézzel bekenik szilveszterkor az ajkaikat, és ha így váltanak csókot, akkor várhatóan szerelmük és házasságuk is hosszú és édes lesz.
Aki pedig jövő évben férjhez akar menni, az törekedjen arra, hogy kiválasztottja kívánjon neki elsőnek boldog újesztendőt, hiszen ha ezt egy hölgy teszi meg, akkor garantáltan szerencsétlen lesz a szerelemben, és a következő évben sem fog férjhez menni. Egy igen régi népszokás volt még az is, hogy lencsét főztek szilveszterkor annak érdekében, hogy az nagy gazdagságot hozzon a következő évre. A lencse közé azonban egy fiatal lánynak bele kellett csempésznie egy szem mandulát. Az a férfi, akinek a tányérjába végül ki fog kötni a mandulaszem, a következő évben el fogja venni a lányt feleségül.