Az otthoni szilveszterezésnek is meg vannak az előnyei. Legyen szó akár egyedül, kettesben vagy kisebb-nagyobb társaságról, az otthon tartott szilveszterezés is varázslatos lehet. Bár nem mindenki rajong az óév búcsúztató ünnepségekért, ezért nem is kell feltétlenül nagy partikra gondolnunk. Azért nyilván a különböző korosztályok másképpen viszonyulnak már az újévezéshez és míg egyesek beérik a tévézéssel vagy a romantikázással, mások bódultságik isszák magukat és szédelegve, bulizva köszöntik az új esztendőt.
Azonban a házi bulik sem biztos, hogy ivóversenybe torkollnak minden esetben az év utolsó napján. Léteznek nagyon jó társasjátékok és versenyek, amiket akár a szobában is tudunk egymással vagy egymás ellen játszani. Ráadásul a társasággal akár az utcára is kivonulhatunk, hógolyózhatunk vagy együtt nézhetjük meg a tűzijátékok egyikét és egy pezsgővel koccintva inthetünk búcsút az elmúlt évnek.
Így készüljünk a szilveszteri házibulira
Akár baráti társaságnak tartunk otthon szilveszteri bulit, akár gyerekekkel újévezünk otthon, érdemes szépen kidíszíteni, alkalomhoz illően a házat. Készíthetünk szilveszteri hangulatú dekorációkat, de akár a boltban is beszerezhetjük őket. A legnépszerűbb kellékek a csillagok, a szerpentinek, a színes szalagok és a konfetti – bár ez utóbbi feltakarításánál lehet meg fogjuk bánni döntésünket. Készíthetünk hatalmas, BÚÉK feliratú molinót vagy feliratot kivágott, színes kartonpapírból.
Az este hangulatát fokozhatjuk lufikkal, vásárolhatunk trombitát, „anyósnyelvet”, szemüvegeket, maszkokat, parókákat és akár tűzijátékot is. Az esti programok között a zene, a tánc, a társasjáték, a finom ételek evése és az italok örömteli elfogyasztása között válogathat mindenki kedvére. A legtöbb városban utcabál is szokott lenni, nagy tűzijátékkal, így akár arra is ellátogathatunk közösen. A szerencse és pénz hozó virsli, tojás és bab pedig egyetlen asztalról sem hiányozhat ezeken a bulikon sem.
A legjobb szilveszteri programok a lakásban
Ha inkább valami nyugodtabbra vágyunk és idén nem szeretnénk az újévet nagy csinnadrattával köszönteni, akkor is számos lehetőség áll a rendelkezésünkre. Akár egyedül, párban vagy társasággal is összebújhatunk a meleg szobában a kanapén és régi filmeket vagy szilveszteri kabaré műsorokat nézhetünk. A másik nagyon jó megoldás, ha társasozunk. Közben iszogathatunk és vacsorázhatunk is. Ma már vannak egész komoly, órákon át tartó játékok, valamint felnőtt társasok is, így biztosan mindenki megtalálja a saját igényeinek megfelelőt erre az alkalomra.
A kettesben töltött pihenésnél pedig szinte semmi sem jobb. Akár hosszan beszélgethetünk egymással vagy romantikusan, összebújva léphetünk át az új évbe. A magányos farkasok pedig könyvet olvashatnak, számítógépes vagy játékkonzolos játékokat játszhatnak vagy akár a jövő évüket is megtervezhetik. A szilveszteri programok tárháza tehát szinte kimeríthetetlen és csak a fantáziánk szabhat nekünk határt.